Paul Wesley-vel készült egy interjú Mebourne-ben. Egy régebbi bejegyzésben pontosabban ITT már olvashattatok pár dolgot amit Paul mondott Sydneyben és Melbourne-ben. Viszont most meghoztam az összes oda látogatott VD szereplővel készült interjút! Remélem tetszik. Kezdjük Paul-al.
K: Melyik a kedvenc jeleneted az első évadból?
Paul: A pillanat, még mielőtt Elena és Stefan szeretkeznek. Azaz első alkalom, hogy Stefan felvállalja igazi énjét, mikor a szeme megváltozik. Stefan szégyellte, de Elena szerint szép volt. Szerintem az egyik legmeghittebb pillanat. A szerelmi jelenet, szorosan a második.
K: Hogyan kerültél a szakmába?
Paul: A szüleim azt akarták, hogy keresztény iskolába járjak, de jégkorongozni akartam ezért kirúgtak. Majd elkezdtem színészkedni és egyre jobban meg szerettem a dolgot. Rájöttem, és tudtam, hogy karriert kell belőle csinálnom. Aztán csak úgy belecsöppentem. Tanácsom a jövendőbeli színészeknek/színésznőknek – azért színészkedj, mert szereted.
K: Van valami ajándékod a Vámpírnaplókból?
Paul: Egy tincs Ian hajából, hogy szerencsét hozzon. De még viselek Vámpírnaplók fehérneműt is.
K: Ha más karaktert játszhatnál, melyik lenne az?
Paul: Caroline.
K: Hogyan kaptad meg a szerepedet?
Paul: Eredetileg Damon szerepéért mentem. Nem hittem, hogy jó lennék Stefanra. Háromszor hívtak vissza Damonra, aztán arra kértek, hogy olvassam fel Stefan szerepét, mert még nem találtak rá megfelelő színészt. Rajtam kívül, még legalább 10 „Stefan” várakozott kint, de végül én maradtam.
K: Hogyan érezted magad az érzelmesebb jeleneteknél? Különösen a kínzásos jelenetnél?
Paul:Nagyon nagy hatással vannak rám. És a kínzásos jelenet volt a legnehezebb munka, amit valaha kellett megcsinálnom, színészi pályafutásom alatt. A csuklóm már véres volt, a rendező mondta, hogy érezzem a fájdalmat. Büszke vagyok erre a jelenetre.
K: Vámpírok vagy Farkasok?
Paul: Vámpírok. Vámpírok gondolkodnak. A farkasok főleg ösztönből cselekszenek, dúl a tesztoszteron – alfa hím szükséges. A vámpírok erősek.
K: Milyen volt James Woods-al (Shark) dolgozni?
Paul: Nagyon tetszett, megadta a számát. Nagyon klassz, és szórakoztató fickó.
K: Mi a csillagjegyed?
Paul: Oroszlán. Július 23-án születtem.
K: Nina említette, hogy az egyik munkatársatok úgy véli léteznek az „idegenek”. Ki az?
Paul:Nem mondhatom meg. Kérdezd Iant.
K: Milyen a legjobb ausztrál akcentusod?
Paul:(utánozza az akcentust) Hogy megy?
K: Ha esélyed lenne egy színésszel/színésznővel együtt dolgoznod, ki lenne az és miért?
Paul:Meryl Streep. Ő igazán sokoldalú és hihetetlen.
K: Mi a hasonlóság közted és Stefan között?
Paul:A középiskolában, úgy éreztem, hogy nem volt sok barátom. Elég magányos voltam. Nem épp a legklasszabb. Most viszont nagyon jó minden. Stefant is elkerüli a tömeg – minden iskolás megérzi ezt.
K: Mit csinálsz ha éppen nem forgatsz?
Paul:Szórakozó helyeken vagyok egész éjjel. Kérdéses az alvás – nem alszom túl sokat. Szeretek snowboardozni, minden téli sportot, vagy nézni egy jó filmet. Szeretek gitározni, de nagyon rossz vagyok benne. És még szeretek utazgatni.
K: Minden mutatványodat te végzed?
Paul:Nem mindegyiket. Néhányat csak. Az első részben leugrottam a tetőről, bár volt biztonsági öv, de nem tudtam járni pár napig.
K: Változtatott valamin a Vámpírnaplók?
Paul: Régebben sosem ültem, és válaszolgattam kérdésekre. Teljesen megváltoztatta az életemet.
K: Van tetoválásod?
Paul: Igen, ez a rózsa. (mutat)
K: Mi a története?
Paul:Imádom a rózsát. Volt tini koromban egy tetoválásom, amit utáltam, és találtam egy Japán művészt, aki átformálta nekem.
K: Te inkább Elena vagy Katherine párti vagy?
Paul:Nem tudom. Fogalmam sincs, mi történik a második évadban. Katherine hihetetlenül erős, félelmetes és manipulatív személyiség.
K: Szerepeltél a Fallen című mini-sorozatban – fog ez valaha Ausztráliában menni?
Paul:Fogalmam sincs. Egy félig angyalt játszom benne. Meg kell menteni a világot. Most jött ki nemrég DVD-n.
K: Melyik a legviccesebb pillanatod a forgatásokból?
Paul:Ninának kellett viselnie egy igazán hosszú szoknyát, aztán elesett. Ian meg én csak röhögtünk. Utána persze eszembe jutott, hogy miért nem segítek neki?
K: Ha harcolnál Edward Cullennel, ki nyerne?
Paul: KI az az Edwards? Stefan szétrúgná mindenki seggét. Nem tudok semmit Edwardról.
K: Mely országokat szereted leginkább látogatni?
Paul:A szüleim és a nagyszüleimet, Lengyelországban. Ausztráliát.
K: Nehéz felvenni az agyarakat?
Paul: Nem, nekem amúgy is valódi agyaraim vannak.
K: Nehéz játszani a jó és a rossz Stefant?
Paul: A rossz Stefan érzelmesebb. Kihívást jelent. Egy teljes évadot töltöttem azzal, hogy a jót játsszam – szeretnék végre valami mást. De mindkettő egyaránt kifizetődő.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A következő interjú Michael Trevino-val készült, szintén Melbourne-ben.
Kérdés: Melyik várost szereted jobban, Melbourne-t vagy Sydney-t?
Michael: Jobban körül kell néznem Melbourne-ben. Sydney-ben már voltam pár napot.
K: Mi a kedvenc természetfölötti lényed?
M: A Lycan-ok az Underworldből elég érdekesek.
K: Ha mást játszhatnál a TVD-ben Tyler mellett, kit választanál és miért?
M:Damont. Damon szerepére pályáztam (azt mondták nem voltam elég jó), aztán Stefanéra (azt mondták nem voltam elég „kedves”).
K: Kinek drukkolsz a VB-n?
M: Először Mexikónak aztán Amerikának szurkoltam. Nem jól sült el. Az Argentína-Németország meccs nagyon jó volt. Azt hiszem a spanyoloknak szurkolok.
K: Sok forgatókönyv változat van a TVD-ben?
M: Sok-sok átalakítás. Az eredeti sztoriból vesszük az ötletet, de a forgatókönyv teljesen más. Muszáj együttműködni vele, de napról-napra változik.
K: Milyen nemzetiségű vagy?
M: Mexikói. De van bennem sok olasz is.
K: Van sejtésed hogyan fog Tyler karaktere fejlődni?
M:Elhoztam magammal a könyveket és elolvastam az első két részt. Pár ötletem van a családi háttérről, de nem sok Tyler volt az első évadban. Leginkább Jeremy-vel való jelenetek. Nagyon sok szereplő van, sok szál kell. Alig várom a második évadot!

K: Mi volt a kedvenc jeleneted az első évadban, és mi lesz a másodikban?
M: Első évad – Jeremynek bemos egyet Tyler, és nem tudja, mi történik. Van az a jelenet a holddal, az elég sejtető. Második évad – újabb Lockwood tűnik fel a színen. A nagybátyám.
K: Hogyan kerültél a színészi szakmába?
M: Nem voltak dráma óráim középiskolában. Egy csomót gondoltam rá, hogy „Mi lenne, ha…” Spontán dolog volt: vettem színészi órákat, és jöttek a lehetőségek.

K: Több Tyler lesz a második évadban?
M: Igen. Lockwood túladagolás.
K: Hogyan kerültél a TVD-hez közel?
M: A vámpírok nagyon sikeresek mostanában. Az ügynököm ajánlott be a meghallgatásra.

K: Van kijövőben filmed?
M:A „The Factory” John Cusack-kal. Pár éve forgattuk, most lett teljesen kész. Nemsokára megjelenik.
K: Kivel vagy legtöbbet együtt?
M: Mindenkivel. Nagyon közel állunk egymáshoz. Atlantában forgatunk – 5 percre lakunk egymástól, szóval a házak közel vannak egymáshoz, és örökké a másiknál lógunk. Leginkább Zach-el (Roerig) és Stevennel (McQueen) vagyok – mi állunk a legközelebb egymáshoz.
K: Mit szeretnél, hogy mit tegyen Tyler, ha bármit megtehetne?
M: Szeretném látni Tyler másik oldalát. Amelyik nem mindig ilyen szúrós. Többet látnék a családjáról, és több visszatekintést szeretnék az időben az őseiről – talán ilyen nagy zsarnokok lehettek.

K: Melyik a kedvenc részed a TVD-ből?
M: A finálé. Hétvégén kezdtük el forgatni, és összesen 10 napig tartott. Fantasztikus rész lett – szerintem ilyen jó már csak a második évad első része lesz. Vagy jobb.
K: Volt valami vicces / váratlan pillanat forgatáskor?
M: A verekedős rész Zach-el az 1x18-as részben. Csúszós volt a talaj, elestem, a térdem kicsúszott alólam, és tökön rúgtam Zachet. Nagyon kellemetlen volt.
K: Ha tehetnéd, melyik TV sorozatban játszanál és mit?
M: Sorozatgyilkost a Dexterben.
K: Ha nem színész lennél, mi lenne a munkád?
M: Ügyvéd. Tengerbiológus akartam lenni eredetileg.
K: Vannak különbségek a TVD sorozat és a könyv között? Mennyire szereted ezt?
M: A kezdetektől tudtam, hogy különböznek. A könyveket 91-ben írták. Jobban szeretem a sorozatot – élesebb, érdekesebb. De még így is tiszteletet tanúsít a könyv iránt.
K: Mit csinálsz, ha nem forgatsz?
M: Úgy érted, elkerülni a bajt? Barátokkal, családdal vagyok. Tanulok fotózni – véletlenszerűen készítek fotókat a tájról, emberekről. De nem kukkolok utánuk.
K: Voltál már Ausztráliában ezelőtt?
M: Soha. De jól érzem itt magam.

K: Úgy hallottam, nagyon jó táncos vagy...
M:Honnan hallja ezt mindenki? Nem jelentkeztem a „So You Think You Can Dance”-re, vagy ilyesmi. Vannak bizonyos zenék, amikre szeretek táncolni.
K: Mikor hagyod el Melbourne-t?
M: Holnap indul a gépem.
K: Mi a kedvenc részed az Ausztráliában létnek?
M:Itt lenni (a beszélgetésen). Találkozni a rajongókkal.
K: Ki voltál borulva Vicki halála miatt?
M:Nagyon szomorú voltam. Az alakítása lenyűgöző volt. Úgy éreztem, hogy „Kivel fogok most már együtt szerepelni?”.
K: Mi az a dolog, ami a vámpírokat és a vérfarkasokat olyan népszerűvé teszi?
M: A történelem ismétli önmagát. Buffy/Angel. Ez az új generáció. A Twilight/True Blood sikere.
K: Ki a kedvenc színészed / színésznőd?
M: Robert De Niro. Kate Beckinsale. Meryl Streep. Egyszer jó lenne együtt dolgozni De Niro-val.
K: Stefan vagy Damon?
M: Damon. Tyler ugyanabból a világból jött – „romlott lélek”, a szabályok nem számítanak neki, de tud kedves is lenni… Inkább Damonra hasonlít.

K: Lesz Tyler szerelemes a második évadban?
M: Igen. Ennyi, amit mondhatok.
K: Mi a kedvenc zenei műfajod?
M: Minden. A kedvenc bandám a The Doors. Szeretem a hip hop-ot – Kid Cudi. Nagyon sokat buliztam rá, amikor fiatalabb voltam. Szeretem az electrot.
K: Mi a kedvenc sorozatod?
M: Dexter. Modern Family. The Office.
K: Bánnád, ha Tyler a sötét oldalhoz tartozna?
M:Nem.
K: Ki a mentorod?
M:A nagyapám apai ágon. Nagyon szorgalmas mexikói.
K: Kóstoltál már bármilyen helyi sört?
M: Csak a „Tiszta Szőkét” (Pure Blonde).

K: Csináltál valami érdekeset eddig Ausztráliában?
M: Elmentem a Sydney Operaházba.
K: Meg vagy lepődve a TVD népszerűségén?
M:Azt valahogy mindig is gondoltam, hogy népszerű lesz. De hogy ennyire? A forgatókönyv már magában olyan jó, hogy a rajongója vagyok!
K: Mit szeretsz Tylerben, és mit nem?
M: Nem szeretem, hogy örökké verekszik, hatalmas pöcsként tud viselkedni, és állandóan nőzik. Meg szeretném mutatni egy másik oldalát. Szeretem benne, hogy nem tud nemet mondani egy kérdésre sem.
K: Megviselt a repülőút idáig?
M:Mindenképp vissza fogok jönni jövőre, ha a dolgok úgy alakulnak. Bárhol el tudok aludni – soha nem repültem még Virgin Blue-n. Élmény volt.
K: Fenn vagy Twitteren?
M: Igen.

K: Szeretnél vendégszerepelni az Odaátban?
M:Sok Odaát rajongó van Ausztráliában. Jobban utána kell járnom. Biztos vagyok benne, hogy van rá lehetőség valahogy…
K: Jobban szereted az ausztrál vagy az amerikai footballt?
M: A rugbyre gondolsz? A rugby nagyon népszerű Ausztráliában. Szeretném tudni hogyan működik az AFL (Australian Football Leauge). Utánanézek Wikipédián. NFL rajongó vagyok születésem óta.
K: Szeretsz Kevin Williamsonnal dolgozni?
M: Gimiben minden a Dawson és a haverokat nézte. Vele dolgozni nagyszerű. Zseniális ember.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Íme a Ninás interjú, amiben szó esik néhány személyesebb dologról, de persze legfőképp a Vampire Diaries-ről kérdeznek tőle.
Nina: Defan – a másik testvér. / xD/
K: Szerepeltél a The American Mall című filmben…
Nina: Igen, volt egy zenés film, őrületes volt. Három héten át énekeltem és táncoltam. Igazán szórakoztató volt.
K: Szereted a visszatekintős részeket?
Nina: Azok a kedvenceim! Felöltöztetnek – tisztára olyan, mint a Halloween. Sok-sok móka.
K: Mennyit készültél a The American Mallra és mennyit a Miss Mystic falls című epizód táncjeleneteire?
Nina: Volt egy tánctanár. Paul (Wesley) félt egy kicsit az elején.
K: Hogyan kerültél be a szakmába?
Nina: Táncos múltam volt. Egy igazán hiperaktív gyerek voltam – szüleim beírattak mindenféle osztályba. Szerettem tornázni, és elvittek színpadi és tánci kurzusokra is. Majd lett egy ügynököm.
K: Sokat forgattok?
Nina: Elég furcsa menetrendünk van – mint a tv-s sorozatok általában – úgy a Vámpírnaplók is. Rengeteg nappal és éjszaka. Néha 06:00-8:00, aztán 16:00-05:00, de van egész napos forgatás is.
K: A Vámpírnaplók könyvekben, Elena szőke és rosszindulatú. Szerinted melyik a jobb?
Nina: Nagyon izgatott voltam, hogy a könyv szerinti Elenát alakíthatom majd, de Kev (Williamson) és Julie (Plec) azt akarták, hogy a közönség szimpatizáljon Elenával, ezért változtattak egy kicsit a karakteren, és kedvesebbé tették. Ezzel is jobban érezhetőbbé tették, hogy Katherine és Elena mennyire különböznek egymástól.
K: Gondolod, hogy kihívás lenne ha Katherine és Elena szemtől szemben állna?
Nina: Igen, nem biztos, hogy mikor fog metörténni, de biztos óriási és klassz kihívás lenne.
K: Mi volt az első benyomásod a Vámpírnaplókról, és milyen volt a meghallgatás?
Nina: Olvastam a Twilight könyveket, és nem voltam elfogult, mivel a Vámpírnaplók és a Twilight között sok a hasonlóság. Találkoztam a producerekkel, és elolvastam a forgatókönyvet. Majd megküzdöttem a szerepért.
K: Melyik a kedvenc Vámpírnaplók epizódod?
Nina: A Children of The Damned és a Lost Girls. Vicki a Lost Girls-benvolt, és ő a legjobb barátnőm, és az ex-szobatársam.

K: Mennyire nehéz összehangolni a családi/baráti és társadalmi életet?
Nina: A társadalmi élet nagyon klassz. Na, jó, ez csak vicc. Nagyon nehéz a dolog. A munkatársaim a barátaim és a családom. Közel állunk egymáshoz, és így boldogulok.
K: Szereted Katherinet vagy Elena a jobb?
Nina: Mindkettőt szeretem. Elena sokoldalú, mindenki szerint jól néz ki. De sok mindennel szembe kell néznie. A barátja vámpír. A barátjának az öccse is egy vámpír. Egyik barátnője meghalt, mert vámpírrá változott. A legjobb barátnője egy boszorkány. Katherine meg őrült, de én nem vagyok az. És nem is játszottam még soha őrült szerepet.
K: Mi jár a fejedben, mikor visszanézed magad?
Nina: Nagyon furcsa. De nagyon klassz is. Szeretem nézni a Vámpírnaplókat – és részt venni a történet folyamatában.
K: Van valami tipped a jövendőbeli színészeknek/színésznőknek?
Nina: Gyakoroljanak, és rengeteg erőt fektessenek mindenbe. Kell hozzá még nagyon vastag bőrréteg is (xD)
K: Van hasonlóság közted és Elena vagy Katherine között?
Nina: Inkább Elenára hasonlítok. – átlagos lány.
K: Mit csinálsz, mikor éppen nem forgatsz?
Nina: Alszom. Bárhol el tudok aludni. A széken, füvön…
K: Mit gondolsz a többi szereplőről?
Nina: Nagyon jó fejek. A legjobb barátaim. Nagyszerűek és okosak. Mindenki annyira különbözik a másiktól.
K: Furcsa, hogy azonnali visszajelzéseket kapsz a twittereden?
Nina: Igen furcsa. Érdekes dolog látni, pedig már elég régóta szünetel a sorozat.
K: Ha Elena beköltözne a Salvatoreok rezidenciájára, akkor be kéne a fiúkat invitálnia?
Nina: Nem, mert Elena nem a ház tulajdonosa.
K: Hogyan örökölte John Elena apjának a gyűrűjét?
Nina: Talán John ellopta. Fogalmam sincs.
K: Milyen csínyek voltak a forgatások szüneteiben?
Nina: Nagyon sok féle volt. Nem tudok most mondani. Bár egyik munkatársam azt hitte léteznek idegenek – „valaki” felhívta a mobilján, de a saját számát jelezte ki. Aztán hátborzongató üzeneteket kapott. Azt hitte valóságos, aztán ez ment három hétig.
K: Milyen modorbeli különbségek vannak Elena és Katherine között?
Nina: Elena még csak 17-18 éves, modern városi, míg Katherine évszázadok óta él. Sokkal magabiztosabb.
K: Ha játszhatnál más vámpírt a sorozatban, ki lenne az?
Nina: Vicki. Látnod kell, ahogy átváltozott.
K: Milyen zenéket szeretsz hallgatni?
Nina: The Fray, Kings of Leon, Lady Gaga, Glee. Musicalrajongó vagyok.
K: Milyen érzés volt, mikor a testvéred (Jeremy) leszidott téged, Elenát?
Nina: Még mindig sokat jelent számomra. De ez nagyon rossz Elenának. Ő itt az esélytelenebb. Senki sem szereti Jeremyt, csak Elena. Mindkét barátnőjét megölték.
K: Melyik a kedvenc Glee számod?
Nina: Don’t stop believing. Sokat hallgatom.
K: Vajon Elena a megfelelő testvért választja?
Nina: Még mindig nem döntött. Miért válasszon, ha két ilyen dögös testvér lohol utána? De mindene Stefan, - szereti őt.

K: Hogyan ünnepelted azt, hogy megkaptad Elena szerepét?
Nina: Elmentem Miamiba a csapattal – aztán szükségen volt egy vakáció utáni vakációra. Elmentem Kubába.

K: Milyen beceneveket adtál a társaidnak?
Nina: Candice – Candy Cola/Candy/Cola, Kayla – KK, Michael –Trevino, Steven – McQueen, Matt – Davis
K: Ideges voltál, mikor fejjel lefelé lógtál a kocsiban? (10. epizód)
Nina: Szeretem csinálni a mutatványokat. A bátyám képzett e téren, én pedig mellette nőttem fel. Kicsit fiús lány voltam.
K: Szórakoztató dolgozni?
Nina: Tulajdonképpen igen. Keserédes.
Nina: Candice – Candy Cola/Candy/Cola, Kayla – KK, Michael –Trevino, Steven – McQueen, Matt – Davis
K: Ideges voltál, mikor fejjel lefelé lógtál a kocsiban? (10. epizód)
Nina: Szeretem csinálni a mutatványokat. A bátyám képzett e téren, én pedig mellette nőttem fel. Kicsit fiús lány voltam.
K: Szórakoztató dolgozni?
Nina: Tulajdonképpen igen. Keserédes.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Beszél néhány színészkedésen kívüli dologról is,a szerepeiről és persze a VD-ről is :)
Kérdés: Szoktál adományozni?
Ian:Annyi pénzt költök ilyenekre, hogy nekem elvileg nem is marad. Leginkább környezetvédelmi csoportoknak segítek, állatvédőknek.

K: Aggódsz azért, hogy beskatulyáznak?
Ian: Nem, mert mi vagyunk a legszerencsésebb színészek Hollywoodban. Keményen dolgozom azért, hogy ne skatulyázzanak be.
K: Mi akartál lenni fiatalkorodban?
Ian: Tengerbiológus. Egy mellékfolyó közvetlen közelében nőttem fel.
K: Babonás vagy?
Ian: A világ a babonák miatt ilyen. Nem magyarázhatunk meg mindent a földön – ezt hívják megértésnek és elfogadásnak. Sok energia van a földön.
K: Mi a kedvenc Damon jeleneted?
Ian: Egy félmeztelen Kayla-val táncolni soha nem rossz dolog. Szeretem a visszapergetéseket is, amikor Damon Stefannal van, és még barátok. Paul és én olyanok vagyunk, mint a testvérek – néha le akarom lőni, annyi időt töltünk együtt. Szeretem, amikor Stefan és Damon vámpírokká változnak – érzelmes és erős jelenetek.

K: Élvezted a Hollywoodban töltött időt?
Ian:Különös hely. Sok tehetséges, intelligens ember él ott. A legtöbb nagy filmes Los Angelesben tölti az idejét. Ez a központja a filmezésnek. És nagyon jó az idő.
K: Mit szeretnél, ha megvalósulna a második évadban?
Ian: Bármit, csak Damont ne süssék meg. A második évad egy sorozatnál általában jobb, mint az első – jobban rá kell koncentrálni mindenre. Új kapcsolatok alakulnak ki. Katherine nagy pusztítást végez. Nem tudom mi más lesz még ebben az évadban. Damon tesztelve lesz a második szezonban, az biztos.
K: Van bármi ötleted, hogy hogyan néznél ki vámpírként a képernyőn?
Ian:Nem igazán mutatták meg, hogy néznek ki a vámpírok. Sminkelnek, beállítják a hajam, a fogaimat, a szemeimet – jó pasit csinálnak belőlem.
K: Ki az örök példaképed?
Ian: Sokan vannak. Színészek – Damon valahogy Mick Jagger és Carey Grant között van, de úgy néz ki, mint Marlon Brando. Brando lenyűgöző. Örökké mosolyognak – valamit éreztek, hogy mi folyik a háttérben.
K: Milyen könyvt ajánlasz olvasásra?
Ian:Én vagyok a legrosszabb ember erre a kérdésre. A „The Way Of The Peaceful Warrior” Dan Millmantól – ettől a könyvtől megtanulod értékelni az embereket magad körül. Nehéz olyan embernek lenni, hogy ne ítélkezz. Ez viszont nem segít semmin. Talán ezért ilyen szar a világ. Könnyű olvasmány. A „Doors of Perception” Aldous Huxley-tól egy nehéz könyv.
K: Milyen volt az út, amíg eljutottál Damon szerepéig? Ian:Akár a pokol. Egy kezdő találkozóm volt a producerekkel. 7-10 napot vett igénybe. Rászálltam a dologra. Ijesztő. Intenzív és felszabadító dolog volt. Las Vegasban voltam a szüleimmel, felhívtam hát az ügynököm és megkérdeztem a szerepről. Azt mondta, valószínűleg már túl késő ehhez, de azt mondta, hogy másnapra legyek Los Angelesben, és olvassak át 8 oldal szöveget. Addig olvastam, amíg 100 mérföld / órával száguldoztam a sivatagban a volt barátnőmmel. Nem ajánlom senkinek.
K: Mit csinálsz Ausztráliában?
Ian:Dolgozom. Elmentem Port Douglas-ba, búvárkodtam a Nagy Korallzátonynál. Két napon belül pedig le kell forgatnunk az új reklámot a TVD-hez.
K: Mi a kedvenc szereped eddig?
Ian: Lost. The Rules of Attraction. Akkor nézd meg, ha elmúltál 16. Talán inkább 18.
K: Damon/Stefan – mindketten emberi véren élnek. A díj Elena. Ki fog nyerni?
Ian: Gőzöm sincs.
K: Ha még mindig a Lostban lennél, hogyan próbálnál kijutni a szigetről?
Ian:Addig nem tudnád, amíg nem kerülnél a szituációba ténylegesen.
K: Nina és Paul mindketten említették, hogy van egy UFO hívő a szereplők között. Elárulod ki az?
Ian: Egy tanárt játszik a TVD-ben. Nézzétek meg a Twitter-en.
K: Mi a legjobb dolog a színészkedésben?
Ian:Ez elvileg azoknak az embereknek van kitalálva, akik nem akarnak felnőni. A színészkedés fantasztikus útja a felfedezéseknek. Erősen ajánlom a színész képzőket. Megtanítja az embereket figyelni. Jókedvre derít. Jó módja annak, hogy megszabadulj magadtól egy kicsit.
K: Volt valami / valaki, ami inspirált, hogy színész legyél?
Ian:Gyerekként rengeteg régi filmet néztem. Annyi oka van. Mindig is tudtam, hogy ezt akarom csinálni. A szüleim biztattak, hogy fedezzem fel. Jó szórakozás hinni ebben.
K: Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha rajongó kért tőled?
Ian: Hogy harapjam meg. 13 évesen úgy nézett ki, mint egy 25 éves. Testre kért autogramok is érdekesek. Mindegyik jó.
K: Milyen szupererőt szeretnél?
Ian: Képességet, amivel megszüntethetem az olajfoltot a Golf öbölnél. Vagy a megigézés.